A videójátékok világában szinte mindent megtehetünk. Ám van az úgy, hogy a sok harc és versenyzés, világhódítás és -pusztítás közepette valami „egyszerűbbre” vágyunk. Egy csendes, kedves életre, ahol nincs vérengzés, ellenben vannak barátok, közösség és a szorgalmas munka mindig elnyeri a jutalmát. Ilyenkor jönnek kapóra a „farm life simek”, s legyen az aranyos állatkák, Disney-hősök vagy megannyi másfajta karakter között, mindig jó elmerülni ebben a békés, otthonos zsánerben.
A Pathea Games az első komolyabb játéka, a Planet Explorers óta szívesen időzik a teremtés, az alkotás témakörében. Ezen az idegen bolygón játszódó sandboxon kívül vezényelhettünk már iskolát a Let’s Schoolban, vagy vállhatunk egy kisvároska legfőbb építészévé a My Time at Portiában. Az utóbbi az a life sim zsáner, amihez a csapat visszatért a legutóbbi játékával: a My Time at Sandrock ugyanabban a világban játszódik, ugyanazon az alapon nyugszik, de maga is igyekszik a továbbépítkézés példája lenni.
A My Time at Sandrockban egy frissen engedélyt szerzett építészt alakítunk, aki azért utazik Sandrockba, hogy ott a település hivatalos mindenesévé váljon. A városka ugyanis nagy bajban van: mivel a sivatag közepén található, az élet kifejezetten nehéz tud lenni, és szép lassan elnéptelenedik. Rajtad, illetve a másik építésznövendéken, Mi-anon múlik, hogy rendbe hozzátok és felvirágoztassátok a helyet.
Amint átveszed a saját műhelyed kulcsát, be is indul a biznisz: nyersanyagot gyűjtesz, építkezel, megbízásokat vállalsz, barátságokat kötsz. A sivatagos környék miatt azonban több korlátozással is szembe kell nézned. A kevéske fa például rettentő nagy érték, így azokat nem vághatod ki, hacsak nem akarsz bírságokat a nyakadba, plusz teljesen leírni magad a sandrockiak szemében. Ezt a nyersanyagot szemétkupaco*kból tudod majd összeszedegetni, de egy szinte varázslatos újrahasznosító gép segítségével képes leszel hasznos dolgokká alakítani a legkülönfélébb lomokat is.
Egy másik fontos aspektus a víz szűkössége. Hogy a gépeid működjenek, vízre van szükséged, ami viszont nem jön könnyedén. Kezdetben örülhetsz, ha a reggeli harmatot össze tudod szedni a környező gazokról, de később építhetsz harmatgyűjtőket is, illetve ha nagyon megszorulnál, akkor közvetlenül a város víztornyától is vásárolhatsz néhány hordóval – aminek az ára viszont könnyen ingadozhat egy-egy hom*okvihar vagy rablótámadás következtében.
Annak ellenére, hogy mennyi mindent alkothatsz meg a játékban, a barkácsolás szerencsére hamar kézre áll. Az éppen aktuális építendőknél mindig láthatod, hogy mire van szükséged, ráadásul a műhelyed gépei rá is állnak a szükséges alkatrészekre, így nem kell az egyre bővülő barkácsolnivalók listájában kikeresned minden alkalommal, hogy mit is kell összetákolnod. További öröm, hogy a műhelyed területén elhelyezett holmikat minden masinád érzékeli, így nem kell a ládák és a gépek között oda-vissza rohangálnod, hogy épp a megfelelő nyersanyagok legyenek nálad – ez egy apróság, de mégis sokat tesz a játékélmény gördülékenységéért.
Sandrock megalkotásával a készítők maximálisan kihasználták az önmagát tálcán kínáló vadnyugatos témát. Azon túl, hogy megannyi karakter ízes déli akcentussal beszél (már amikor, ugyanis csak a fontosabb mondanivalók vannak szinkronizálva), maga a város is igyekszik felnőni a western-elvárásokhoz. Találsz itt fogadót, kis boltokat, polgárőrséget (aminek egy Justice nevű fickó a vezetője, de egy macska is a tagja), farmot, templomot és még temetkezési vállalkozó is van. Emellett például te is megtanulsz lovagolni, de a történetben helyett kapott egy körözött törvényenkívüli és a Geeglernek nevezett, gyíkmutáns banditák is. A különböző sztoriszálak egyébként szépen váltogatják egymást, időnként pedig hagynak egy kis pihenőt is, hogy a saját magad által fontosnak gondolt dolgokkal foglalkozz.
Hiszen jó dolog a barkácsolás, de a játék igazi szellemisége nem a gépek, hanem a kapcsolatok építésekor ragyog. Már kezdetben is egy tucat sandrocki lakó van, akivel összeismerkedhetsz, és idővel a számuk csak bővül – még átutazókkal és levelezőtársakkal is ápolsz bizonyos szintű kapcsolatot. Egy külön fülön követheted nyomon, hogy melyik helyiről mit tudsz. Mindenkinek vannak kedvelt és utált dolgai, sőt még saját rutinja is, amit általában betart, így mindig tudni fogod, hol találod őket, ha cseverészni támad kedved.
A rendszeresen bekövetkező, nagyobb eseményekre szinte mindenkinek van valami reakciója, de legtöbbször valószínűleg inkább a barátkozás (vagy románc) kedvéért keresed majd fel őket. A beszélgetésen túl ajándékokkal tudod növelni a szimpatikusságodat, de időnként szívességekre is megkérnek – az építészcéh hirdetőtábláján pedig rendre találsz feladatokat, amiket ha elvégzel az adott határidőn belül, akkor a pénz mellett a megrendelőnél is pluszpontokat szerzel. Ha elég jóban vagy valakivel, az kis minisztorikat old fel, amik tovább erősítik a kapcsolatodat velük, és például mókás minijátékokhoz is vezethetnek.
A készítők igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a játék soha ne váljon unalmas rutinná. Mint említettem, a sztori általában jó ütemben halad előre, a különböző ünnepségek és minijátékok mindig feldobják a dolgokat. Bármikor leereszkedhetsz a több szinten át felfedezhető romok közé, hogy röptáskával felszerelve különleges, extra erőforrásokat bányássz, járhatsz dungeonökben, ami persze azt jelenti, hogy harcolni is fogsz. A harcrendszer távolról sincs túlbonyolítva, néhánycsapásos kombókkal tudsz operálni, viszont a feladatát kellőképpen ellátja – a világ néhány ellensége pedig kifejezetten ötletes, kezdve például a rögtön az elején felbukkanó, rakétákat lövöldöző kakasokkal.
Ahogy a világ körülötted, úgy természetesen te is fejlődhetsz. Négy különböző területen kapsz majd fejlődési pontokat, ezeket ráadásul egymástól függetlenül, tehát például nem az erőforrásgyűjtés vagy a harc kárára kell tulajdonságpontokat pakolnod a szociális készségeidre. Az értékeidet ezen felül különböző ruhákkal és felszerelésekkel tudod befolyásolni.
Ha pedig szeretnél valakit magaddal vinni erre a nagy kalandra, azt is megteheted. A My Time at Sandrock már kapott egy multiplayer változatot is, ami némileg más, mint az alapjáték (és egyelőre PC-n érhető el). Ugyanis ha többen kezdtek neki, akkor nemcsak felvirágoztatni kell Sandrockot, hanem szinte fel is építeni, de van benne egy saját napifeladat-rendszer is, és többi nem kell bajlódnod az alvással sem.
A My Time at Sandrock egy kellően kedves és otthonos játék – ami az efféle alkotásoknak leginkább a célja. Tele van barátságos, szerethető figurákkal, akiket érdemes megismerni, sok és sokféle küldetés gondoskodik arról, hogy ne ülepedjen le az élmény, és a hétköznapibb feladatok sem válnak egyhamar unalmassá. Alsó hangon olyan hetven-nyolcvan óra van benne, ha csak a sztori végét szeretnéd látni, de hidd el, tényleg érdemes elmerülnöd az apróságokban is.
A My Time at Portiához képest nagyobb térképet, gördülékenyebb barkácsolást és jobb harcrendszert kapsz, míg a bája ugyanolyan – plusz néhány kikacsintást értékelsz majd, ha játszottál azzal is, ugyanakkor sem*nnyire nincs szükséged rá Sandrock élvezetéhez. A Pathea jó érzékkel formálta tovább a saját formuláját, az eredményeképp pedig egy még kerekebb játékot kaptunk.
A My Time at Sandrock PC-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switchre jelent meg. Mi a PC-s változattal játszottunk.
